Mivel Dylan senkit nem ismer a városban, Jamie és közte ismeretség, majd barátság szövődik. Azonban megegyeznek, hogy nem akarnak erős érzelmi kötődésű kapcsolatot, viszont a szexet jó lenne gyakorolni egymással. Néhány hetes harmonikus együttlét után Jamie úgy érzi, hogy jó lenne másokkal is randizni. Ezt megbeszélik Dylannel, aki semmiféle akadályt nem gördít a dolog elé, így egy darabig nem találkoznak. Jamie találkozik Parkerrel, aki onkológus, és azért tetszik meg neki, mert egy parkban úgy látja, hogy a férfi a fákat nézi a lányok helyett. (Később kiderül, hogy a fáradtságtól állva aludt). Öt randi után (Jamie házi szabálya, hogy öt randi előtt nem fekszik le senkivel) a férfi ott marad nála éjszakára, azonban másnap reggel megpróbál észrevétlenül elslisszolni. Jamie észreveszi, amint éppen kávét vett kettőjüknek az utcán. A férfi bevallja, hogy csak egyéjszakás kalandra kellett neki a lány. Dylan vigasztalásképpen, hogy a lány ne maradjon egyedül a július 4-i ünnepek alatt, meghívja a szülei házába Kaliforniába.
A kutyák szeretnek elbújni egy kutyaházba vagy maguk ásta gödörbe ahol a hidegebb napokon nyugodtan tudnak aludni, esetleg a kiskutyákat világra hozni. Ezért olyan méretű kutyaházat kell készítenünk ami meg fog felelni majd a kutya igényeinek, van belső sötét része, hőszigetelt és megvédi a széltől, hótól a kutyát. A bejegyzés trackback címe: Kommentek: A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Darius, a brit óriásnyúl nyerte el a világ legnagyobb nyula címet. Az egyéves nyúl az orrától a farkáig 130 cm hosszú, és a tulajdonosa Annette Edwards (59) úgy véli, hogy az elkövetkező hat hónapban tovább fog növekedni. Az óriás nyúl súlya 20 kg, és naponta 12 sárgarépát, 6 almát, és két káposztát fogyaszt el. Hatalmas étvágyának köszönhetően utolérte a korábbi rekord méretű Alice-t, akit szintén Annette nevelt fel. - Ijesztő a gondolat, hogy Darius még mindig növekszik, és valóban hatalmas lesz, ha majd eléri a végleges méretét - mondja Annette, majd hozzáteszi, hogy Darius nagyon szelíd állat, aki leginkább körbe-körbe szaladgál, és játszik. Annette Edwards Worcesterben már négy olyan nyulat nevelt, melyet a világ legnagyobb nyulának kiáltottak ki.
A GIMP Layer sorozatot követve megmutatom hogyan lehet létrehozni egy új réteget a képből. Vagy megnézheted a többiet GIMP Súgócikkek vagy a GIMP Video bemutatók. Plusz, beiratkozhatsz bármelyikre prémium GIMP osztályok.